Volt festő, karikaturista, újságíró, haditudósító, hollywoodi forgatókönyvíró, s közben előbb Molnár Ferenc, majd egy olasz báró felesége, emellett a kor művésznagyjainak barátja, esetenként rajongásának tárgya, Ady múzsája és talán plátói szerelme, Puccini pedig „le is támadta, de csak néminemű birkózásra került sor”. Vészi Margit kalandos életet élt a 20. század forgatagában.
2021. április 28. 13:47
p
1
4
0
Mentés
Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.
Vészi József a Budapesti Napló nagy tekintélyű főszerkesztője volt, családja tág ismeretségi körébe tartozott például Ady Endre, Szép Ernő, Csáth Géza. Az 1885. április 27-én született Vészi Margit ilyen ikonikus figurák közelségében cseperedett fel. Az iskolában felfigyeltek énekhangjára, így a párizsi zeneakadémián folytatott tanulmányokat, ám tizenhat évesen rájött, inkább a festés érdekli, s Bihari Sándor mellett igyekezett ellesni a szakma fortélyait. Kezdeti lelkesedése kétségtelen, ahogy unokája, Sárközi Mátyás róla szóló, Margit című könyvében olvashatjuk: „az első női Michelangelónak készültem”. 1911-ben állították ki képeit először, ekkor viszont már a karikatúrarajzolásban lelte örömét. Később – kritikusai szerint nem kifejezetten tehetséges – újságíró volt, az egyetlen magyar nő az osztrák–magyar haditudósítói karban, utána hollywoodi forgatókönyvíróként, grafikusként és fordítóként is dolgozott.
A jég hátán is megélt, akármelyik kontinensen találta is magát”
Bár tizenhárom éves korában eljegyezte magát Molnár Ferenccel, házasságuk sem sikeresnek, sem boldognak, de még csak hosszúnak sem mondható – a férfi alkoholista és erőszakos volt, ráadásul házassága második évében megismerkedett Fedák Sárival, akiért hátrahagyta feleségét. A frigyből egy lányuk született, Molnár Márta, Sárközi Mátyás és Horváth Ádám rendező édesanyja. Márta nem ápolt túl jó kapcsolatot az anyjával, aki inkább a saját, mint a lánya igényeit helyezte előtérbe, az utód így többnyire bentlakásos iskolákban vagy dajkák keze alatt, esetleg anyjának testvérénél nevelkedett, míg Margit a világot járta, híres emberek között sürgött-forgott, különféle munkákban próbálta ki magát.
A Húrokon írt történelem című műsorban mások mellett Schuster Lóránt, Korda György, Csepregi Éva, Kovács Kati, Vikidál Gyula, Tátrai Tibor, Nagy Feró, Charlie és Demjén Ferenc mesél nemcsak a saját pályafutásáról, de arról is, hogyan lehetett a szocializmus keretei között zenészként és emberként létezni.
Hol tart Magyarország az MI nyújtotta lehetőségek alkalmazásában? Mely szektorokat érinti ez a technológiai áttörés a leginkább? Hogy áll e terület jogi szabályozása? Utánajártunk.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
A Szilágyi Dezső téren néhány keresztény fiatal megpróbálta összeegyeztetni a szocializmust és a hitet, de a titkosszolgálat figyelte őket. Hihetetlen történet a hatvanas évekből!